Sziasztok!
Zoli vagyok, autó-őrült gyerekkorom óta, ami talán akkor kezdődött, amikor apukám ölében vezettem az Opel Kadettjét.
A legmeghatározóbb korszak az életemben az volt, amikor középiskolában megismertem Ádám barátom, akivel közösen építgettük a Fullkontakt Garage.-ban az elmeborult autókat 10 éven át.
Mivel ez már a múlt és ezután is az autókkal akartam foglalkozni, így tudtam, hogy az eddigi tudásomat felhasználva szeretnék egy vállalkozást.
A grafika világában már 10+ éve benne voltam , de az ötlet teljesen véletlenül jött egy magamnak rendelt kitűzővel, akkor tudtam, hogy ezt meg kell csinálnom itthon is.
Ebből lett a Petrol Pin, ahol olyan termékeket gyártok és találok ki, amiket én is szívesen megvennék.
A legtöbb terméket én magam készítem és gyártom.
Egy kitűzővel kezdődött, de nagyobb lett ,mint gondoltam, amihez a közösség is kellett.
Nem titkolt vágyam, hogy a termékekkel egy jó közösséget és egy nagy családot hozzak össze.
#petrolpinfamily


